Alapítvány / Küldetésünk
A Századvég Alapítvány küldetése a 21. század elején
A Századvég Alapítvány a magyarországi rendszerváltásban aktív szerepet vállaló fiatal generáció szellemi arculatának kifejeződéseként jött létre. Kezdetben a Századvég folyóirat, később a könyvkiadás, oktatás és kutatás megszervezésével az Alapítvány a magyar polgári gondolat értékeinek és az európai fejlődés hagyományainak a bemutatására és hangsúlyozására törekedett. Fontos célja volt az 1989-ben elkezdődött rendszerváltás sikerének az előmozdítása, a több évtizedes diktatórikus Kádár-rendszer lebontásához való szellemi hozzájárulás. Az alapító szakkollégiumi nemzedék meghatározó szerepet játszott az új magyar demokratikus állam és a joguralom megteremtésében. A Századvég Alapítvány kialakulásának története egészen a rendszerváltás időszakáig nyúlik vissza. Az elmúlt húsz év során az Alapítvány olyan szellemi műhellyé alakult, ahol a kutatás, az oktatás, a kiadás közös térben jelenik meg, s így a rendszerváltás után Magyarországon elsőként tudatosan törekedett a demokratikus politika alakításában nagy szerepet játszó think tank szerep megfogalmazására és cselekvő bemutatására. Húsz évvel a rendszerváltás után, sok politikai és kutatói tapasztalattal felvértezve, az Alapítvány - eredeti céljai feladása nélkül – arra törekszik, hogy megértse a nyugati kultúra értékeiből és a posztkommunista világ kihívásaiból adódó feladatait. A 21. század elejének döntő politikai kérdése, hogy a demokrácia képes-e biztosítani a népi legitimitás és a hatékony kormányzás feltételeit, politikai eszközökkel folyamatosan feloldani a magánérdek és a közösségi érdek, a globális technológiai, gazdasági fejlődés és a nemzeti közösségek identitásmegőrző törekvése közti feszültségeket. A 20. század totálissá tette a politikát, a tudomány tényleges hatalommá vált, s bebizonyosodott, hogy a tudományos politika könnyen szül utópikus és veszélyes politikai terveket és célokat. A politika megértése a mindenkori hatalmi szerkezet megértésén alapszik. A Századvég Alapítvány kutatási, oktatási, tanácsadói és kiadási tevékenységével arra összpontosít, hogy a 21. század elejének legfontosabb politikai-hatalmi kérdéseinek megértésével, elemzésével hozzájáruljon a magyar politikai közösség előtt álló feladatok megoldásához, a jó élet szellemi feltételeinek a megteremtéséhez. A Századvég Alapítvány konzervatív politikai célokat támogató intézmény, amely nyíltan vállalja az alkotmányos rend, a közösségi és egyéni szabadság, a nemzeti érdek és az ország függetlenségének a védelmét. Az Alapítvány minden tevékenységében szeretné kifejezni, hogy hisz a rendszerváltás értelmében és eredeti céljainak a megvalósíthatóságában, azaz a szabad és jó élet feltételeinek megteremtésében. Fontosnak tartjuk az egyéni, a civil kezdeményezéseket és a nemzeti érdek előmozdítását. A kitűzött célok megvalósíthatósága érdekében az Alapítvány munkatársai élni kívánnak a modern tudományos és kommunikációs eszközrendszerekkel, hogy kutatásokat, oktatást, tanácsadást végezzenek, és az eredményeit minél magasabb, nemzetközileg is értékelhető szinten tudják bemutatni, publikálni. Ennek érdekében az Alapítvány arra törekszik, hogy minél szélesebb és tartalmasabb nemzetközi kapcsolatrendszert építsen ki, elismert tagja legyen a nemzetközi think tank világnak. |









