Civil Akadémia / Tevékenység
Civil Akadémia
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány olyan oktatási tevékenységet végző tudományos központ, amely egy, az elméleti alapösszefüggések oktatását, a gyakorlati készségek, képességek fejlesztését és a valóságos társadalmi folyamatok elemzését egyesítő modellt valósít meg. A közhasznú alapítvány keretében – a Századvég Politikai Iskola, a Századvég Politikai Elemzések Központja, valamint a Századvég Kiadó mellett – működik a Századvég Civil Akadémia is, a civil szférával kapcsolatos tevékenységeket összefogva. Kutatás A Századvég Politikai Iskola Alapítvány civil szektorral foglalkozó kutatásai évtizedes múltra tekintenek vissza. Az alapítvány megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy olyan kutatásokat indítson, illetve olyan kutatási programokban vegyen részt, amelynek tapasztalatai hozzájárulnak a hazai civil társadalom fejlődéséhez, és amelyek közvetlenül felhasználhatók a képzési és oktatási programjaiban. A későbbiekben is olyan kutatásokat végzünk elsősorban, amelyek segítségével megismerhetjük a rendszerváltás óta létrejött, igen változatos arculatú és folyamatosan változó harmadik szektor érdek- és értékkötődéseit, valamint feltérképezhetjük, hogy mennyire autonóm az államtól, illetve annak intézményrendszerétől. Oktatás A magyar civil szektor korszerű szakismeretekkel rendelkező szakemberek képzése terén fáziskésésben van, ezért szükség van felkészítésre, oktatásra. A Századvég Civil Akadémia ebben kíván az elkövetkező időszakban részt venni. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a legújabb kutatási eredmények oktatásban való felhasználására és ezzel összefüggésben egyfajta agytröszt típusú építkezésre. A szektor számára indítandó képzéseink célja kettős, egyrészt olyan képzési program elkészítése és beindítása, amely rövid távon is befolyásolja a szervezetek vezetőinek ismereteit, hosszú távú képzési programunk pedig szemléletformáló, attitűdalakító -fejlesztő szerepe révén azt segíti elő, hogy a civil szervezetekben egyre több jól képzett szakember dolgozzon, és a fiatalok is helyet találjanak a szférában. Könyvkiadás A Századvég Civil Akadémia által gondozott könyvkiadási program szervesen egészíti ki oktatási és kutatási tevékenységünket. Elsősorban olyan könyveket kívánunk megjelentetni, amelyek segítségével új információkhoz tudjuk juttatni a szervezeteket, valamint segítségükkel aktív részeseivé tudunk válni a szektor profeszionalizálódásának. Kötetsorozatunk első három művét Bódi Gábor, Kákai László és Szabó Máté írta. |










