Francia elnökválasztás II. - Macron csatát nyert, de ki nyeri a háborút?


Az előzetes várakozásoknak megfelelően a 2017. május 7-én megrendezett francia elnökválasztás második fordulójában Emmanuel Macron magát függetlennek, centristának pozicionáló elnökjelölt győzött, így ő lett az V. Köztársaság nyolcadik elnöke. Macron a francia elnökválasztás megnyerésével csatát nyert, de a háború megnyeréséhez a júniusi nemzetgyűlési választásokon többséget kell szereznie frissen alakult pártjának. Milyen esélyei vannak erre? A Századvég Alapítvány elemzésében értékeli a második forduló után kialakult erőviszonyokat.


A második forduló eredményének elemzése

A francia Belügyminisztérium hivatalos közleménye szerint Macron 20 753 798 szavazatot szerzett, ami a voksok 66,1 százalékának felel meg. Ezzel szemben Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökjelöltje 10 644 118 szavazatot, a voksok 33,9 százalékát kapta, ami a Nemzeti Front valaha elért legjobb választási eredménye. A közvetlenül az elnökválasztás első fordulója után készült felmérések azt mutatták, hogy Emmanuel Macron több mint húsz százalékponttal vezet Marine Le Pen előtt, és a legtöbb közvélemény-kutató 60-40 százalékos Macron győzelmet jelzett. Hiába indult jobban Marine Le Pen kampánya az elnökválasztás két fordulója között, a május 3-án megrendezett, meglehetősen személyeskedő tévévitát követően, a második forduló előtti utolsó napokban Macron támogatottságának erősödését mutatták a felmérések. Az Ipsos és az Ifop-Fiducial május 2. és 5. között készült felmérései már 63-37 százalékos arányú Macron győzelmet prognosztizáltak. Több mint 47 millió francia választópolgárból 35 millió adta le voksát május 7-én, ami 75,34 százalékos részvételnek felel meg, és ez 3 százalékponttal alacsonyabb, mint az elnökválasztás első fordulójának részvételi adata. A Francia Köztársaság történelmében a 75 százalékos részvétel alacsonynak tekinthető, az 1969-es elnökválasztás második fordulója óta nem mentek el ilyen kevesen szavazni, és a szavazásra jogosultak 25,44 százaléka, azaz 12 millió választópolgár döntött az otthonmaradás mellett. A fennálló rendszerrel való elégedetlenséget jelzi az is, hogy a választók csaknem 12 százaléka (több mint 4 millió ember) szándékosan érvénytelenítette vagy üresen adta le szavazócéduláját.


Forrás: Financial Times


Az elnökválasztás második fordulójában kulcsfontosságú volt, hogy Francois Fillon konzervatív elnökjelölt, a radikális baloldali Jean-Luc Melénchon és a szocialista Benoit Hamon elnökjelölt támogatói kire szavaznak át. A másodlagos választói preferenciákat tartalmazó felmérések azt mutatták, hogy az átszavazások nyertese Macron lehet. A részletes eredményeket megvizsgálva elmondható, hogy ténylegesen Macron profitált legtöbbet az átszavazásokból: a két baloldali elnökelölt, Benoit Hamon és Jean-Luc Melénchon támogatóinak többsége rá szavazott, továbbá némiképp meglepő módon az első fordulóban Francois Fillon konzervatív jelöltet támogatók fele is őt támogatta. Marine Le Pennek ezzel szemben nem sikerült az ugyancsak elitellenes radikális baloldali Jean-Luc Melénchon szavazóinak megszerzése: mindössze 10 százalékuk támogatta Le Pent, és ahogy várható volt, többségük inkább nem ment el szavazni a második fordulóban. Fontos kiemelni, hogy bár nagyarányú győzelemnek tűnik a második forduló eredménye, Marcon személyes szempontjából inkább kiszenvedett győzelemnek tekinthető, mivel a szavazók egy része nem Macronra, hanem Le Pen ellen voksolt.

A részletes adatokat vizsgálva egy erősen megosztott ország képe jelenik meg: a város és a vidék, a munkásosztály és az értelmiség, a dolgozók és a munkanélküliek megosztottsága tükröződik vissza a szavazatokon. A választási földrajzot tekintve a 96 franciaországi megyében és az 5 tengerentúli területen Marine Le Pen mindössze két megyében, a belga határnál lévő Pas-de-Calais-ben és Aisne-ben szerzett többséget. Azonban helyi szinten vizsgálva a 36 000 francia község negyedét szerezte meg, azaz országos szinten is magasnak bizonyult a támogatottsága. Marine Le Pen az ország keleti területein kapott több voksot, a déli konzervatív PACA régióban (Provence-Alpes-Côte d'Azur), illetve az északi, francia rozsdaövezetnek is nevezett Nord-Pas-De-Calais-Picardie és Alsace-Champagne-Ardenne-Lorraine régiókban. Mindkét régióban rosszabb a közbiztonság helyzete az átlagnál és a munkanélküliség magasabb a francia átlagnál, így azok voksoltak Le Penre, akik jobban megérzik a globalizáció negatív hatásait. Míg a Nemzeti Front jelöltjére, a falvak, kisvárosok lakói szavaztak inkább, addig Macron elsöprő győzelmet aratott a nagyvárosokban és Párizsban, ahol 2,8 millió szavazatot szerzett. Míg Le Pen szavazói között nagyobb arányban munkásosztálybeliek, addig a jövedelem és az iskolai végzettség emelkedésével a szavazók egyre inkább Macront választották. Az északkelet, Nantes és Bretagne régióban, továbbá délnyugat Franciaországban, abban a három megyében, ahol átlagosan legmagasabb a diplomások száma, Macron 77 és 90 százalék között szerezte meg a szavazatok többségét.


Forrás: Financial Times


Marine Le Pen győzelme

A 2017-es francia elnökválasztást szemlélve kijelenthető, hogy Marine Le Pen nagy lépést tett előre ahhoz, hogy egyszer ő lehessen a Francia Köztársaság elnöke. A Nemzeti Front fennállása, 1972 óta nem ért el ilyen sikert: korábban a regionális választásokon 6,8 millió szavazatot kapott, azt megelőzően pedig 2002-ben, amikor először jutott be az elnökválasztás második fordulójába a párt jelöltje, Marine Le Pen apja, Jean-Marie Le Pen, 5,5 millióan szavaztak rá. Míg 2002-ben Jean-Marie Le Pen ellen összefogott a francia pártok többsége, és megsemmisítő 82-17 százalékos arányú vereséget szenvedett Jacques Chirac konzervatív jelölttől, a Marine Le Pen által elért eredmény már mást jelez. Le Pen hosszú távra felépített stratégiája sikeresnek látszik: a kampányt az általa felvetett témák tematizálták (bevándorlás, terrorizmus, globalizáció, nemzeti szuverenitás), az elnökjelöltek tévévitájának elfogadott szereplőjévé vált, már nem azt tárgyalták a francia sajtóban, hogy Le Pennek milyen szélsőséges, nacionalista nézetei vannak, hanem hogy kivel alakítana kormányt a jövőben. Marine Le Pen győzelemként értékelendő az, hogy kormányzati szövetséget kötött Nicolas Dupont-Aignannal, a magát gaulle-istának, szuverenistának mondó Debout la France mozgalom elnökével, akit miniszterelnök-jelöltjének tett meg, ezzel kiszakítva a Nemzeti Frontot az évtizedes elszigeteltségéből. Le Pen már a 2022-es elnökválasztásra tekinthet, és kulcskérdés lehet számára, hogy mennyire sikerül stabilizálnia hatalmát a Nemzeti Frontban, valamint elfogadtatni pártjával a középre tolódást, illetve az eurózónából és az Európai Unióból való kilépés álláspontjának puhítását.

Képes lesz-e Macron parlamentáris többséget szerezni?

A kampány azonban nem ért véget május 7-én. Június 11. és 18. között rendezik meg a nemzetgyűlési választásokat, mely során 577 mandátumot osztanak ki 577 választókerületben, azaz egyéni kerületi, abszolút többségi, kétfordulós rendszerben. Az első fordulós győzelemhez szükséges, hogy a jelölt a szavazatok 50+1 százalékát kapja meg, de erre kicsi az esély. Ha nincs győzelem az első fordulóban, két héttel később második fordulóra kerül sor, ahol az vehet részt, aki a szavazatok 12,5 százalékát megszerezte. A következő hat hét kérdése az lesz, hogy Emmanuel Macron mozgalma, az alig egy éve alakult En Marche! meg tudja-e szerezni a kormányzáshoz szükséges parlamentáris többséget. A Kantar Sofres friss május 7-i felmérése érdekes eredményt hozott: a megkérdezettek 49 százaléka ellenzéki, azaz nem Macron-párti Nemzetgyűlést szeretne, és 61 százalékuk nem akarja, hogy Macronnak abszolút többsége legyen a Nemzetgyűlésben. Ezeknek a közvélemény-kutatásoknak némiképp ellentmondva az első Opinionway mandátumbecslés szerint Macron akár abszolút többséget is szerezhet a Nemzetgyűlésben 249-289 hely megszerzésével (az abszolút többséghez pont 289 mandátumra lenne szüksége). A felmérés szerint a Nemzeti Front 15-25 helyre számíthat, a legnagyobb ellenzéki pártnak, a republikánusoknak 200-210, míg a kormányzó Szocialista Pártnak mintegy 28-43 képviselője lehet az új nemzetgyűlésben. A Harris május 7-i felmérése szerint is befutó lehet az En Marche!: a szavazatok 26 százalékát szerezhetik meg, a republikánusok és a Nemzeti Front pedig 22-22 százalékát. Jean-Luc Melénchon mozgalma a szavazatok 13 százalékára számíthat, míg a szocialisták a voksok mindössze 8 százalékra. Mindez újdonság a francia politikában, hiszen az utóbbi időben az elnökválasztás után következő nemzetgyűlésen a megválasztott elnök szinte automatikusan megkapta a választóktól a többséget a kormányzáshoz, hogy elkerülhessék a „politikai társbérletet”. Politikai társbérlet esetén a végrehajtó hatalom tényleges feje az ellenzéki miniszterelnök, így a köztársasági elnök nem tudja végrehajtani a programját, „béna kacsaként” tudja csak vezetni a kormány üléseit. Macron célja természetesen az, hogy elkerülje ezt a helyzetet, és május 1-jén meghirdette a saját elnöki pártja parlamenti többségre jutásának a programját, amiben elutasította mind a republikánusokkal, mind a radikális baloldali Mélenchonnal és a szocialistákkal kötendő koalíciót. Ezzel szemben az új elnök arra törekszik, hogy megossza a hagyományos pártokat: mindenkit befogad pártjába, aki hajlandó kilépni a politikai formációjából. Amennyiben Macron terve sikerül és a republikánusok és szocialisták nem tudják mozgósítani a szavazóbázisukat, és nem képesek megakadályozni pártjuk felbomlását, a francia pártstruktúra tartósan átrendeződhet.

A megosztott hagyományos pártok

A jobboldali republikánusok célja az, hogy a júniusi nemzetgyűlési választásokon többségbe kerüljenek az alsóházban, és a felmérések szerint erre van esélyük. A jobboldal kampányának vezetője és miniszterelnök-jelöltje Francois Baroin, aki Nicolas Sarkozy korábbi elnök pénzügyminisztere és Jacques Chirac korábbi konzervatív francia elnök protezsáltja volt. Azonban a pártot láthatóan megosztja a Macron mozgalmával való együttműködés lehetősége, ezért a pártszakadás megakadályozására Baroin kizárással tartaná vissza azokat, akik Emmanuel Macron táborához csatlakoznának. A baloldalon is hasonló a helyzet, hiszen Macron mozgalma mellett a radikális baloldali Jean-Luc Melénchon és a Szocialista Párt (PS) is állít parlamenti listát a nemzetgyűlési választásokra, így jelöltjeik egymástól vehetnek el szavazatokat. Kevés szó esik arról, hogy a 2012-es elnökválasztást megnyerő 112 éves francia Szocialista Pártnak a mai formájában valószínűleg vége van. Egyre többen hagyják el a süllyedő hajót, legutóbb Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök jelentette ki, hogy „ez a szocialista párt meghalt, magunk mögött kell hagyni” és jelezte, hogy szívesen lenne Emmanuel Macron mozgalmának jelöltje. Amennyiben a Nemzeti Frontnak sikerülne megszereznie az előzetesen jelzett 15-25 mandátumhelyet, nagy sikert könyvelhetnének el, hiszen a kétfordulós egyéni rendszer jellegzetességei miatt parlamenti választáson eddig nem értek el jó eredményt. Bár Marine Le Pen és a pártja ennél sokkal népszerűbb, és sokkal fontosabb szereplője a francia politikának, a második fordulóban a Nemzeti Front jelöltjeivel szemben fennálló „köztársasági összefogás” miatt a 2012-es nemzetgyűlési választáson is csupán két képviselőt sikerült a bejuttatniuk a nemzetgyűlésbe. Május 7-én, a választási vereséget követő beszédében Le Pen azonban kijelölte a Nemzeti Front jövőjét Franciaország legfőbb ellenzéki mozgalmának szerepében. Összegezve Macron abban reménykedhet, hogy a győzteshez húzás és az ellenzék megosztottsága neki fog kedvezni a júniusi nemzetgyűlési választásokon.

 

Szerző:
Agárdy Zsófia, elemző, Századvég Alapítvány