Az EU a római csúcs után: az ünnep véget ért, a viták folytatódnak


Fotó: MTI


Az elmúlt időszak történései erősen megkérdőjelezték az Európai Bizottság által szabott centralizációs irányokat. Ilyennek mondhatjuk a Brexit népszavazáson, az osztrák elnökválasztáson, valamint a holland választásokon megmutatkozó kritikákat, melyeket a választók szavazataikkal fogalmaztak meg az EU felé. Ezek az eredmények egyúttal kérdéseket vetettek és vetnek fel az EU jövőjével kapcsolatban is. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló népszavazást követően több tagállamban is felmerült: referendumot lehetne tartani az európai uniós vagy éppen az eurózóna tagságról. E folyamatok komoly árnyékot vetettek a születésnapi ünnepségére készülő Európai Unió jövőjével kapcsolatos találgatásokra, vitákra. Nem is minden ok nélkül. Hiszen a közösség történetében először fordul elő, hogy egyik tagországa elhagyja az Uniót, illetve egyre több tagországban erőteljesebbek a jelenlegi működéssel szembeni ellenérzések.


Ilyen előzményekkel került tehát sor hétvégén a Római Szerződések 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és csúcstalálkozóra, amelyet komoly, már-már túlzó várakozások előztek meg. A találkozó ugyanis bár alapvetően egy megemlékezés, visszatekintés volt, mégis körüllengték az EU jövőjével kapcsolatos kérdések. A találkozó zárónyilatkozata megerősítette, hogy aláírói elkötelezettek a további együttműködés mellett. A Római Nyilatkozatot a 27 tagállam képviselői, valamint az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság vezetői írták alá.

Az aláírási ceremónia egy születésnapi ünnepségre hasonlított, amikor mindenki félre tette a problémákat, kérdéseket, s csak az ünneplésre fókuszált. Ugyanakkor ez nem oldotta fel a konfliktusokat, nem válaszolta meg a kérdéseket, nem oldotta meg az aktuális problémákat és nem döntötte el az EU jövőjéről szóló vitákat sem. Megerősítette ugyan a tagállamokat az egymás melletti elkötelezettségükben, a munka azonban folytatódik. Az igazi próbák most jönnek: a britek hamarosan megkezdik a kilépésről szóló tárgyalásokat. Ezzel pedig nem csupán az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatáról indulnak meg a tárgyalások és háttérbeszélgetések, hanem az Európai Unió jövőjéről is.

Az ezzel kapcsolatos várakozásokat csak fokozta, hogy néhány héttel ezelőtt az Európai Bizottság kiadott egy EU jövőjéről szóló Fehér Könyvet. Érdemes megjegyezni, hogy a tervezet nem az Unió stratégiai irányát megszabni hivatott Európai Tanácstól érkezett, hanem az inkább végrehajtói feladatokat ellátó, az elmúlt években ugyanakkor erősen politikai szereplővé váló Bizottság részéről. A dokumentum közreadásával Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ugyan keretek közé terelt egy igen széleskörű vitát, ezzel egy időben azonban keretek közé is szorította azt. Hiszen az öt ponttal azt sugallja, csak ezek közül lehet választani. Egyúttal pedig arra is rávilágított, szerinte melyik a legjobb választás.  A Bizottság ezzel a lépéssel a tagállamokat és az állampolgárokat reaktív szerepbe is szorítja: csak reagálni tudnak a felvetésekre, s nem egy nyílt „ötletelési” folyamatot, közös európai gondolkodást indított el.

A tervezetben öt lehetséges út is felvázolásra került, azonban a legtöbb figyelmet a harmadik pont kapta, amely a többsebességes Európa koncepcióját vázolta fel. Ezzel kapcsolatban több magország, így Németország, Franciaország és Olaszország, valamint hozzájuk csatlakozva mások (például Spanyolország) is jelezték: támogatnák, hogy az EU ilyen irányt vegyen. Hamar világossá  vált, hogy Juncker is ezt az álláspontot képviseli. Egy megszólalásában a koncentrikus körök szerint szerveződő, s egy egyre szorosabb integráció irányába haladó Európai Uniót vázolt fel. A Bizottság által közreadott dokumentum is ezt a megoldási javaslatot sugallja, hiszen annak középpontjában is ez áll: az ötből ez a harmadik, a középső pont, s talán legjobban kifejtett, első olvasásra legtöbb előnyt mutató megoldás. Természetesen vannak tagországok, amelyek ezzel szembeni állásponton állnak, vagy legalábbis komoly fenntartással kezelik az ilyen irányú terveket. A Visegrádi Együttműködés országai március eleji találkozójuk nyilatkozatában például e tervvel szemben foglaltak állást.

A Fehér Könyv szerint a többsebességes Európa, vagy ahogyan a kiadvány nevezi: „Aki többet akar, többet tesz”, a gyakorlatban azt jelentené, hogy a britek kilépését követően a 27 tagú Európai Unió alapvetően mai módon halad tovább, de az arra nyitott országok számára fennáll a lehetőség, hogy meghatározott területeken további közös lépéseket tegyenek. Ennek eredményeként tehát egy vagy több célirányos koalíció is létrejöhet.

A Római Nyilatkozatban ugyan található utalás a többsebességes Európa esetleges megvalósulására, azonban az erről szóló vita nem dőlt el. A kritikusok ugyanis óva intenek attól, hogy ez egy vagy akár több elitklub létrehozásával járjon. A hatásokat egy másik szempontból is érdemes megvizsgálni: ha a Juncker által javasolt többkörös integráció valósulna meg, az követési kényszert is eredményezhet. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha bizonyos tagállamok szorosabb szövetségre lépnek, a kimaradás és lemaradás érzetének elkerülése érdekében a külsőbb körök tagállamai folyamatosan igyekeznek követni a magországok integrációs szintjét. Mivel a legbelső kör integrációs szintje sem állandó, hanem ott is az integráció kiterjesztése és folyamatos elmélyítése várható, ez a követési folyamat akár állandósulhat is. Ezzel pedig gyakorlatilag Juncker eredeti mesterterve valósulna meg: a követési kényszer miatt a közösség országai fokozatosan a még több Európa irányába tennének lépéseket, míg végül el nem érik a teljes föderáció szintjét, az Európai Egyesült Államokat.

A születésnapi ünnepség véget ért, a deklarációban pedig inkább általánosításokat fogalmaztak meg. Az EU jövője tehát még nem dőlt el, a munka és viták ideje most kezdődik csak igazán.

 

Szerző: Pócza István, kutató, Századvég Alapítvány