Közigazgatási Akadémia / Aktuális

Jobb közigazgatás helyben járás és visszafejlődés helyett

Verebély Imre, Imre Miklós (szerk.)
2009.11.04.
A Magyar Közigazgatási Kar megyei tagozatai hat országos konferenciát tartottak a BCE Közigazgatás-tudományi Karával. A fontos és aktuális közigazgatási problémák között elméleti és gyakorlati szakemberek, köztisztviselők tartottak előadásokat.
A Verebélyi Imre és Dr. Imre Miklós szerkesztette kötet tanulsága szerint van olyan terület (e-közigazgatás), ahol a magyar sikerekről és fokozatos fejlődésről lehetett számot adni, van olyan, ahol évek óta stagnálunk (például az önkormányzati törvény módosításainak elmaradásánál), máshol viszont visszafejlődést tapasztalhatunk (például a túlerőltetett, szakmailag nem kellően megalapozott regionális reformok esetében a minisztériumi belső vezetési struktúra átalakításával, a központi és helyi közigazgatási vezetők túlpolitizálásánál).

A kötet szerzői: Balogh Zsolt, Finta István, Gellén Márton, Hazafi Zoltán, Imre Miklós, Jenei György, Patyi András, Pulay Gyula, Somlyódiné Pfeil Edit, Stumpf István, Szittner Károly, Torma András, Verebélyi Imre.