Szak- és társadalompolitika / Archívum / Közvélemény-kutatás

Új szereplő és átrendeződés a baloldalon

Századvég Alapítvány
2011.12.09.
A Századvég december elején készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai aktivitás az előző hónapok csökkenő tendenciája után decemberre stabilizálódott, enyhe mértékben emelkedett. A politikai erőtérben az elmúlt hónap leglátványosabb tendenciái az ellenzéki oldalon figyelhetők meg, amelyek kiváltó oka a Demokratikus Koalíció megjelenése. A kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében.

2011. december elején a választókorúak 49%-a nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a részvételi hajlandóság korábbi csökkenő tendenciája megállt, kis mértékben emelkedett.

A politikai mezőben tapasztalt szűkülési folyamat is megfordulni látszik, decemberre enyhén csökkent a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 39%-a tartozik ebbe a körbe.

December elején a pártok erőviszonyai nem mutatnak döntő változást. A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 30%, az MSZP ebben a közegben 12%-on áll. Az LMP támogatottsága 5%, a Jobbiké 10%. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2%. Jól látható, hogy az ellenzéki platformon a Demokratikus Koalíció megjelenésével párhuzamosan csökkent az LMP támogatottsága.

A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzópártok jelenleg 49 százalékon, a szocialisták 21 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 18 százaléka adná voksát a Jobbikra, 7 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A Demokratikus Koalíció ebben a dimenzióban 3%-on áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

A kutatás módszertana: A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2011. november 29. – december 6. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Dia1_16.JPG
 
Dia2_16.JPG

Kapcsolódó állományok: